A napokban úgy éreztem, hogy el vagyok veszve az életben. Egyetemistaként az élet nem könnyű manapság. Tanulás, munka, társas kapcsolatok, hobbik, pihenés. Kikapcsolódásra volt szükségem. Még szerencse, hogy a barátnőm születésnapja közeledett, így egy szombatot a baráti társaságommal tudtam tölteni. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy koktélbárba és megiszunk pár italt, közben pedig meg tudjuk ajándékozni az ünnepeltet is. Nagyon szeretjük a látványos koktélokat, igaz kicsit drágák, de egyszer-egyszer belefér. Koktélozás mellett pedig el lehet lazulni, nekem pedig pontosan erre volt szükségem. Egészen addig, ameddig meg nem érkezett a számla a koktélozásunkról, ami miatt megint kétségbeestem. Megint ellepte a gondolataimat az aggódás. Ezt észre is vették a barátaim, majd meg is kérdezték, van-e valami baj? Azt javasolták, ha van, azon még egy koktél biztosan tud segíteni. Éppen ellenkezőleg, inkább rontott volna. Ezért beavattam őket az aggodalmaimba. Egyetemistaként hogyan tudnék teljes munkaidős állást találni? Ha elkezdek dolgozni, hogy jut időm rájuk és a családomra? Hogyan tudnék tanulás mellett még dolgozni is anélkül, hogy ne rontanék a jegyeimen?

Ahogy erről beszélgettünk kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen hasonló gondolatokkal. Azonban a társaságban valaki elmesélte, hogy neki ezeken a gondokon az iskolaszövetkezet segítségével sikerült túllépnie. Mi is az az iskolaszövetkezet? – kérdeztem magamban. Mintha meghallották volna a gondolataimat, meg is válaszolták a kérdést: olyan szervezet, ami nappali tagozatos diákokat foglalkoztat és a saját időbeosztásuk szerint ad nekik diákmunkát. A társaság egyik tagja a Topiwork nevezetű iskolaszövetkezetet ajánlotta, mivel ő maga is ennek köszönhetően talált hostess állást. De nemcsak hostess állások közül, hanem rengeteg más területen is lehet böngészni a megfelelő diákmunkák között. A saját szakmádnak megfelelő munkát keresni több szempontból is megéri, mivel a további tanulmányaid során már megfelelő szakmai gyakorlattal fogsz bírni, ráadásul mindez jó fizetségért cserébe. Amiatt pedig nincs ok aggodalomra, hogy nem lesz idő a családra, a barátokra és a társasági életre, mert a saját óráid, vizsgáid szerint be tudod majd osztani a munkádat. Plusz meg is alapozod a jövődet azzal, hogy a karriered elején már tapasztalatot szerzel, ami a későbbiekben nagy előnyt fog jelenteni munkára jelentkezéskor. A munkaadók ugyanis szívesebben adják az állást már tapasztalattal rendelkezőknek. A diákmunka során nemcsak plusz tudást, pénzt, hanem ismeretséget is szerezhetsz.

Nyugalommal töltött el, ahogy hallottam ezt a lehetőséget. Megkértem a barátnőmet, hogy küldje el nekem később az oldalhoz tartozó linket, hogy én is utánanézhessek. Addig is, megittunk még egy koktélt fejenként, hiszen már úgy sincs ok az aggodalomra.

Miután hazaértem, már meg is érkezett az üzenet a barátnőmtől a linkkel, https://topiwork.hu/. Átnéztem az oldalt és valóban rengeteg munkalehetőség közül lehet választani, legyen szó akár irodai, fizikai, vagy alkalmi állásokról. A Topiwork iskolaszövetkezet még arra is lehetőséget ad, hogy nyáron fesztiválokon végezz diákmunkát, ezzel élményt is szerzel és tapasztalatot is a szervezés terén. Nagyon változatos állások közül lehet választani. Ráadásul nemcsak Budapesten, hanem több megyében, ami sokat könnyít a helyzetemen, mivel nem budapesti vagyok.

Megnyugodtam, hogy mostantól nem kell amiatt aggódnom, hogy mennyi pénzt költhetek koktélokra és a barátaimnak születésnapi ajándékokra, mert mostantól mindig lesz félretett pénzem a diákmunka során szerzett új tapasztalatok mellett.