Petra az én legjobb barátnőm. Bizony, még az egyetemen ismerkedtünk meg, és sokat jártunk bulizni együtt. Szobatársak is voltunk a koleszban, és együtt koktéloztunk este. Megesett, hogy meghívtak a fiúk, hiszen Petrának rengeteg fiú barátja volt, és olyan eset is történt persze, hogy magunknak kellett fizetni az italunkat. Ilyenkor a hónap végére májkrémen és kenyeren éltünk. De ez nem lényeg. Nem bántuk, semmit nem bántunk meg! Az egyetemet elvégeztük, sikeresen házasodtunk és családot alapítottunk. Azóta is jóban vagyunk! Persze mi felköltöztünk Pestre, ő pedig Kecskeméten maradt. De ez nem baj, mert mi úgyis összejárunk találkozgatni. Természetesen, már nem olyan gyakran, de azért összejárunk

ami azt illeti. Én úgy gondolom, hogy az őszinte és igazi barátság megmarad. Még évekkel később is. Néha összejárunk és egy hónapba egyszer lecsúszik az a bizonyos koktélocska is. És megszoktuk ajándékozni egymást. Nem csak szülinapkor, karácsonykor, tehát valamilyen ünnepkor, hanem úgy amúgy is. Amikor nincs mit ünnepelni, már akkor is. Így esett meg az, hogy legutóbbi random tali és random ajándékozáskor kávédarálót kapott tőlem. És hogy miért pont azt és honnan vettem? Na erről fog szólni a további rész…

Az interneten próbáltam keresgélni. Tudtam, hogy Petra nagyon szereti a kávét, és ez már egy jó kiindulási pont. És miért az interneten? Azért, mert a népszerű boltokat többnyire mindenki ismeri. És kevésbé különleges. Az interneten viszont elképesztő mennyiségű cuccokra lelhetünk, amelyek nem jönnek szembe velünk az utcán. Nem kell plázákat járjunk nap mint nap azért, hogy végre találjunk valamit. Egy jó szűrő segítségével könnyen megtalálhatjuk azt, ami kell nekünk. Az ajandek.varazslo.hu oldalon rengeteg dolgot találhatunk. Kávédarálótól elkezdve szinte mindent, és méghozzá olcsón. Miután elolvastam az “ajándékot kávéimádóknak” részt, úgy gondoltam teszek egy próbát, és megnézem, hogy lehet-e szép kávédarálót találni ennek az oldalnak a segítségével.

Egy kávéfőzőnél fontos, hogy jó minőségű legyen, valamint az esztétikai értéke is fontos. Nem lehet csak úgy, odaadni egyet, ami csúnya. Még ha a világ legfinomabb kávét készíti is el, a barátnőnk nem lesz oda. És mivel a szépség mindenki szerint más, így érdemes olyat kiválasztani, ami jól eltalálja a barátnőnk stílusát. Vagyis, stílusban passzol hozzá. Ez talán a legfontosabb! Az ajandek.varazslo.hu oldalon, több, mint 1000 ajándék közül lehet válogatni, amelyet kávéimádóknak ajánl. Na erre már nem lehet azt mondani, hogy nincs választék! Még mennyire, hogy van! A Varázsló azért egy jó szolgáltatás, mert tematikusan lehet keresni és megannyi ötletet ad. Az oldal folyamatosan frissül, így elérhetővé válnak az adott termékek. Azonkívül, ha mégsem online szeretnénk vásárolni, rengeteg webshopnak van elérhető áruháza is, így nyugodtan elmehetünk a termékért. Az én általam választott gyönyörű szép, piros kávédaráló mindössze 6000 forintba került. A gyártó két év garanciát ad rá, és a várható szállítást 1 héten belülre írták. Na mondom, ez elég jól hangzik. A kávé daráló nem csak kávészemek darálására volt jó, hanem könnyen lehetett vele mákot, diófélét és más zöld fűszereket darálni. A leírás pedig teljes körűen mindent tartalmazott. Azt is, hogy mennyit fogyaszt, tömeg, méret és minden egyéb dolog. Így pont  tökéletesen el lehet képzelni, hogy hogy fog kinézni, így a csomagolópapírt is meg tudtam előre venni.

Tényleg nem kellett sokat várjak, a megrendelésem után a csomag 1 héten belül megérkezett sérülés mentesen. Nekem nagyon tetszett, és biztos voltam benne, hogy Petrának is nagyon fog.

  • Azta! Ez iszonyat jó! – mondta Petra. – Hol szerezted?
  • Egy varázslótól vettem.
  • Hogy micsoda? – nevetett.

Nos igen, végül is, nem hazudtam. Ezt követően pedig Petrának is megmutattam az ajandek.varazslo.hu nevű csodálatos oldalt. Ő neki is látott a böngészésnek! Azt hiszem Petrát elvesztettem egy darabig!