Végre eljött az a nyár, amikor a barátnőimmel el tudunk menni egy csajos nyaralásra, amit már hosszú évek óta tervezgetünk. Valójában már a gimis évek alatt kitaláltuk, hogy el fogunk menni egy puccos szállodába, ahol a medence partján iszogatjuk a legkülönfélébb koktélokat, és csupa olyan csajos dolgot csinálunk majd, mint a filmekben. Persze, ez a valóságban nem olyan nyálas – szerencsére -, mint a filmekben, mert a koktélokon kívül minden más inkább extrém volt, mint bájos és nőies.
Egyik nap befizettünk egy quad-túrára, amit mind az öten nagyon lelkesen vártunk, hiszen máskor nincs ilyenre lehetőségünk. Sajnos nem voltam elég elővigyázatos, és csak a kis hátizsákom egyik félig nyitott rekeszébe tettem az Ipadem, aminek meg is lett a súlyos következménye. Az egyik nagyobb ugrató után, a földetéréskor kicsúszott, a hátam mögé esett, majd a mögöttem száguldozó barátnőm át is ment rajta quaddal. Több se kellett neki, összetört. Úgy éreztem, hogy teljesen le kell mondjak róla, de mivel nagy homokban mentünk, így a süppedés megvédte a szerkezetet, és valamilyen varázslatos oknál fogva csak a képernyője törött darabokra. Mondanom se kell, a nyaralás további részében mellőztem az Ipad használatát, amit így utólag nem is bánok.
Miután hazaértünk, akkor kezdett el jobban foglalkoztatni a dolog, ugyanis a munkámhoz az egyik elengedhetetlen munkaeszközöm, hiszen mindenhová azt viszem, és az ügyfeleimnek, azon mutatom meg a terveket, árajánlatokat. Mielőtt az interneten kezdtem volna kutatni, megkérdeztem az egyik tech-es ismerősömet, hogy tud-e ajánlani olyan helyet, ahol maximum 1-2 napon elkészül, és jó áron csinálják. Ő kapásból a telefonkijelzo.hu üzletét ajánlotta, ahol vállalnak ipad képernyő javítást, és igazán rövid idő alatt elkészül. Nagyon örültem a tippnek, úgyhogy fel is kerestem őket. Láttam, hogy van egy olyan lehetőség, hogy egy futárszolgálat eljön házhoz a javítandó készülékért, majd miután elkészült, vissza is hozzák. Nem is kellett nekem több, felhívtam őket, hogy megrendeljem a szállítást, és a javítást. Erre azért volt szükségem, mert így az utazás után több időm maradt az otthoni teendőkre, mielőtt újra beindulnak a dolgos hétköznapok.
Miután a szervizbe került az Ipad, nem sokra rá hívtak, hogy vázolják a problémákat, és egyben a javítandó részeket. A kijelzőt teljes mértékben cserélni kell, de ezen kívül a home gombot, és az oldalsó hangerő szabályozó gombokat is, mivel a sérülésből kifolyólag azok is működésképtelenné váltak. Belementem a cserébe, mivel a szervizes azt mondta, hogy egyébként más baja nincs, maga a gép működik, tesztelte. Utóbbinak nagyon örültem, viszont már nagyon vártam vissza a kész Ipadet. Egy kicsit elhúzódott a dolog, mert egy alkatrészt meg kellett rendelni, de így sem kellett sokat várnom rá, és rögtön tájékoztattak, amikor elkészült. Rá se ismertem, a törött állapotához képest olyan volt, mintha új lett volna. Ezek után már teljes gőzzel tudtam magam belevetni a munkába, és minden úgy ment tovább, mint a nyaralás előtt. Azt is kitaláltuk, hogy írunk egy blogot, amiben megemlítjük a legszuperebb ételeket, és italokat, amiket ott fogyasztottunk, ugyanis a társaság nem csak szeret enni, hanem kifinomult ízléssel is rendelkezik. A lányok többségének már tartós párkapcsolata van, úgyhogy rendelkezünk már némi főzési tapasztalattal. Az is tervben van, hogy következő évben is elmegyünk egy ilyen kiruccanásra, és tovább bővítjük a blogot, illetve az élménytárunkat.