Egy este az egyik barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk koktélozni az egyik közeli bárba, mert szüksége volt mindkettőnknek arra, hogy kicsit kiengedhessük a gőzt. Mivel közeledett az év vége, a munkahelyen óriási volt a hajtás, így kezdtük megtapasztalni, mit is jelent a karácsonyi kiégés fogalma. Ezt megelőzvén szerettünk volna egy csajos estét tartani. Törzsvendégként a tulajdonostól még egy ajándék koktélt is kaptunk, aminek nagyon örültünk.
Mindenféléről beszélgettünk, ami mostanában történt velünk. A barátnőm mesélt a házfelújításukról, amin nemrég estek túl a férjével, és hogy mennyi feszültséget okozott kettejük között, főleg a fürdőszoba. Meglepődve hallottam, de mondta, hogy az ember nem is gondolná, mennyi mindenre kell odafigyelni.
Sajnálta, hogy nem tudott korábban a lehetőségekről, amik a rendelkezésére állhattak volna. Keresésének oka az volt, hogy tudták a férjével, hogy egy olyan kádat szerettek volna, amiben lehet zuhanyozni is, de nem találta meg azt, amilyet szeretett volna, így végül rábólintott egy, a férje által választott darabra. Talált is nemrég egy oldalt véletlen, ahol vannak fürdőszoba ötletek, kád és zuhanykabin egyben lehetőségek. Nagyon megtetszett a dolog, úgyhogy úgy döntöttem, megnézem én magam is a weboldalt, hisz lassan nekem is esedékes lenne a fürdőszobám felújítása, mert sajnos nincs már túl jó állapotban.
Fel is kerestem az oldalt, és meglepően sok tanácsot találtam, nem is számítottam rá. A jelenlegi fürdőszobában a csempék nagyon meg vannak repedezve már, és örülnék annak is, ha lenne egy kádam, hogy egy hosszú, fárasztó nap után tudjak egy jót relaxálni egy kád forró vízben. Olvastam, hogy érdemes először inspirálódni az interneten mindenféle oldalakról, hogy az ember kitalálja, pontosan mit is szeretne.
Mivel a barátnőmhöz hasonlóan én is szeretnék egy olyan kádat, amiben egyben zuhanyozni is lehet anélkül, hogy a víz mindenfele kifröcskölődne, mindenképpen e köré szerettem volna tervezni az egész fürdőszobámat. Az is szempont volt, hogy a megfelelő relaxáció érdekében legyenek benne olyan lehetőségek, amit kifejezetten ezt segítik elő, ilyenek például a fúvókák. Mindig is nagy álmom volt, hogy egy otthoni “wellness központot” hozzak létre a saját fürdőszobámban, no persze bizonyos kereteken belül.
Az egész lakásomban alapvetően a természetes színek dominálnak. Többek között a barna, fehér, szürke, ezek a neutrális színek a kedvenceim, főleg azért, mert jól kombinálhatóak akármilyen színes kiegészítővel, így akár az évszaknak megfelelően mindig más arcát tudja mutatni a lakás. Ezért szerettem volna, ha a fürdőszoba is barna színű lesz, a mosdókagyló, a kád és zuhanykabin egyben, valamint a különböző tárolószekrények pedig fehérek. A barna színű csempe és a járólap kevésbé kényesek a vízkőre és a koszra, de mégsem nyomja összeg optikailag a fürdőszobát.
Rájöttem, hogy mindenképpen előnyös az a választás, ha a zuhanyzó és a fürdőkád egy eszközben összpontosul, mert több minden nem is férne el a nem túl tágas fürdőszobámban. Valamint az is fontos, hogy ha majd egyszer családom lesz, és gyermekeim születnek, az ő fürdetésük miatt sem kell aggódnom, mert a kádban gond nélkül meg lehet oldani, idősebb korukban pedig zuhanyozhatnak is, ha úgy tartja kedvük.
Az oldalon való böngészés meghozta a kedvem, hogy belevágjak az egész felújítási projektbe, hiszen annyi ötletet és inspirációt merítettem köszönhetően a weboldalnak. Szerencse, hogy én még időben rátaláltam, nem úgy mint a barátnőm, akinek a felújításkor szüksége lett volna némi segítségre.